Májusban is nyitva vagyunk, időpont foglalás 70 265 41 56, vagy Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Jelentkezz most a Viharsarok Vitorlás Központ előszezonos tanfolyamára, hogy nyáron már önállóan vezethess vitorlás hajót! A szuper intenzív tanfolyamon egy hétvége alatt használható vitorlázó tudást szerezhetsz.

Sokáig a vitorlázás csak kevesek számára volt elérhető, szerencsére ma már nem kell elit klubba tartozni, vagy saját hajót, vízparti telket vásárolni ahhoz, hogy vitorlázzunk. Ha nem szeretnél százezreket költeni a jogosítvány megszerzésére, vagy több milliót hajóvásárlásra, ez a tanfolyam kiváló lehetőség arra, hogy megismerkedj a vitorlázással. Az itt szerzett tudás ugyanúgy hasznosítható nagyobb hajókon is, sőt, tapasztalt vitorlázók szerint igazán jól csak kishajón lehet megtanulni vitorlázni.

A nyolc órás oktatás magában foglalja a vitorlázáshoz szükséges alapvető elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítását, és a szükséges gyakorlat megszerzését. A tanfolyam vizsgával zárul, a megszerzett vizsgával a jelentkezők jogosultak lesznek vitorlás csónakok vezetésére és bérlésére (6,2 m hossz és 10 nm vitolafelület alatti vitorlások).

Információ és jelentkezés: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. 70 265 41 56

A hétvégi tanfolyamok szombat-vasárnap 10-16 óráig tartanak (de.10-12, du 14-16), ára: 19 000 Ft. Hétköznap (csütörtök-pénteken) kedvezményes áron 15 000 Ft-ért is indulnak tanfolyamok, minimum 3 fő jelentkezése esetén.

 

2018. április 28-29 szombat-vasárnap 19 000 Ft
2018. május 5-6 szombat-vasárnap 19 000 Ft
2018. május 12-13 szombat-vasárnap 19 000 Ft
2018. május 19-20szombat-vasárnap 19 000 Ft
2018. május 26-27 szombat-vasárnap 19 000 Ft
2018. június 2-3 szombat-vasárnap 19 000 Ft

További részletek…

 

Elindult a jelentkezés a 2018-as szörf és vitorlás táborainkra! Foglald le te is most a helyed. Május végéig kedvezményes, előjelentkezési áron.

További részletek…

 

 

Ajándékozz szeretteidnek felejthetetlen balatoni élményt! Sportos, vagy nyugis, adrenalin bomba, vagy relaxáló, kínálatunkban mindenre taláható megfelelő program. Semmilyen előképzettség nem szükséges, csak egy kis nyitottság, és kalandvágy.

 

Egész napos kajak bérlés a Balaton átevezésre szállítás nélkül (2017 09 09 Fonyód-Badacsony, kötelezező felszereléssel: lapát, mentőmellény, kötél, szivacs):

 

 - két személyes kajak (BIC Tobago): 15 000 Ft  (készlet: 2db)

 - egy személyes kajak (BIC Bilbao): 10 000 Ft (készlet: 2db)

 - egy személyes kajak (BIC Scapa): 10 000 Ft (készlet: 2db)

 - egy személyes lakal (beülős tengeri túrakajak): 10 000 Ft (készlet: 1db)

 

 

 

Szörf oktatás a Viharsarokban - Tapasztalt oktatókkal, és profi kezdő felszerelésekkel várunk minden szörfözés iránt érdeklődő tanítványunkat, 8-88 éves korig. Könnyített tanuló vitorláink 1.0-6.0 m2 -ig, stabil tanuló deszkáink 130-240 literig mindenkinek könnyű és gyors tanulást tesznek lehetővé. Csoportos és privát tanfolyamaink rugalmas időbeosztással indulnak a nyár minden napján.  Oktatás áraink (felszerelés bérlése benne van az árban)

-Magánóra (coaching)                                     5500Ft/óra  
-2 órás privát kedvcsináló szörftanfolyam      10000Ft 2 órás csoportos kedvcsináló szörftanfolyam                        8500Ft/fő
-4 órás privát bevezetó szörftanfolyam         17000Ft 4 órás csoportos;bevezetó szörftanfolyam                          15000Ft/fő
-8 órás csoportos szörftanfolyam                 28000Ft/fő 8 órás csoportos szörftanfolyam                                          30000Ft/fő (vizsgával és VDWS jogosítvánnyal)

 

 

Hirdetés
Hirdetés