Bentalvós tábor

62500 Ft
részvételi díj Tartalmazza a szállást és teljes ellátást

Jelentkezek!

Bejárós, napközis tábor

35000 Ft
részvételi díj
+ 5000 Ft
ebéd

Jelentkezek!

A részvétel feltétele a vízbiztonság és legalább egy úszásnemben való stabil úszástudás.

A nyári szünet hasznos, élménydús eltöltése és ennek megszervezése sokaknak jelent fejtörést. Nem könnyű olyan programot találni, ami a vízparton, jó levegőn, mozgással, tanulással és szórakozással teli felfrissülést ígér… A balatonföldvári Viharsarok Vitorlás Központ szörftáboraiba érkezve azonban hamar kiderül, hogy ezek elérhetőek, ráadásul szuper társaságban, természetes, egészséges és biztonságos környezetben. A táborokban mi azon dolgozunk, hogy mindenki már az első naptól kezdve a csapat részének érezze magát, miközben napról napra ügyesebben mozog a szörfön és sikerélményhez juthat.

Tisztában vagyunk vele, hogy egyrészt nagy kihívást jelent a digitális eszközök, okostelefonok mellől elcsábítani a fiatalokat még a nyári szünidőben is. Másrészt, hogy számos, az életben fontos kompetenciát nem tudnak az iskolában megtanulni gyerekek a formális keretek között. Ennek érdekében táborainkban a szörfözés technikai képességeinek átadásán kívül az élménypedagógia módszerét alkalmazzuk, ami a közvetlen élményt, tapasztalatot használja fel alapként a tanuláshoz. Ennek keretében strukturált szárazföldi és vízi gyakorlatok által nyílik lehetőség bizonyos szociális kompetenciáik fejlesztésére.

Tudnak-e vajon olyan kézikönyvet átnyújtani gyereküknek, ami megtanítja nekik, hogy mi a bizalom, a problémamegoldás, az együttműködés, az eredményes vezetés? Nem? Ez nem az Önök hibája. Ezek az életben való boldoguláshoz szükséges kompetenciák azonban a szabadtéri sportokkkal és az élménypedagógia játékaival kiválóan fejleszthetők. „A szörfözés megváltoztatta az életem.” – mondta Ádám, 6 évesen élete ötödik szörftáborában. Egyik visszatérő táborosunk valóban sokat változott az évek során. Eleinte, még csak a deszkán üldögélve mentette a Balatonba katapultált katicabogarak életét. Egy évvel később viszont már komoly erőfeszítéseket tett, hogy újra és újra felhúzza a vitorlát és a strandolókat menekülésre késztetve végigsuhanjon a part melletti hullámokon.

 

A szörfözés egy életre szól…, mert megunhatatlan, mert minden nap más és más helyzet elé állít, amihez alkalmazkodni kell. Nincs két egyforma szituáció… hol hűvös és borzongató szélvihar, hol langyosan simogató szellő érkezik. Ez a sport úgy tanít meg a változó körülményekhez való folyamatos alkalmazkodásra, hogy a tevékenység közben maga a szörfös felfrissül és újjászületik. Nyáron nem is lehet kellemesebb időtöltést elképzelni a Balaton ringató hullámain szörfözésnél. A szörfözés egyik különlegessége, hogy teljesen leköti a figyelmet és észrevétlenül kiragad a mindennapi problémákból. A tábor a szörfözést egy kihívásokkal teli játékká teszi. Ez egyben felszabadító és biztonságos közeget teremt a gyerekeknek. Ez az az érzés, amit minden gyerekeknek át szeretnénk adni ebben a vízi vidámparkban.

A szörfös foglalkozások során kizárólag mentőmellényben szállunk vízre. Vízisport központunk egy hatalmas, zárt területen, árnyas parkban található, sportpályákkal, fövenyes stranddal. A sekély, lassan mélyülő vízszint biztonságos feltételeket teremt a kisebb gyerekeknek is.

A szörfoktatás korosztályi csoportok szerint bontva folyik, így az életkori sajátosságokat figyelembe tudjuk venni. A tábor teljesen kezdő szintről indul, újrakezdők és visszatérők esetén külön oktatót és tematikát biztosítunk minden tudásszinthez. A szörf tanfolyamhoz viszonyítva itt sokkal több idő jut a gyakorlásra, így nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is biztos tudást lehet szerezni. A jelentkezők a tábor elvégzése után képesek lesznek az önálló szörfözésre.

A tábor szinte összes tevékenységére jellemző a ciklikusság és a visszacsatolás rendszere. A tábor első pillanatától kezdve odafigyelünk arra, hogy a gyerekek megismerjék és elfogadják egymást. Velük együtt, közösen alakítjuk ki a tábor alatt elérendő személyes célokat, a betartandó szabályokat (szörftáboros “szerződést” írunk), amihez utána mindenki tartja magát. A tábor során gyűjtött élményeket a búcsúzás során szó szerint „bepalackozzuk” és palackpostába sűrítve postára adjuk… a Balatonon. Ezek azok a pillanatok, amikor eldől, hogy ennek a történetnek lesz még folytatása.

Árak

Az árak magukban foglalják a tábor összes költségét (felügyelet, oktatás, felszerelések biztosítása).

Bentalvós tábor

62500 Ft
részvételi díj Tartalmazza a szállást és teljes ellátást

Jelentkezek!

Bejárós, napközis tábor

35000 Ft
részvételi díj
+ 5000 Ft
ebéd

Jelentkezek!

Részvételi feltételek

Táborainkba 7 éves kortól várjuk a jelentkezőket. A részvétel feltétele a vízbiztonság és legalább egy úszásnemben való stabil úszástudás.

Napirend

1. nap – vasárnap
  • 14:30 – 15:00 Gyülekező, érkezés
  • 15:00 – 17:00 Ismerkedés, játékok, helyszínbejárás, úszástudás felmérés
  • 2. – 5. nap: hétfő – péntek
  • 9:30 – 10:00 Bemelegítés
  • 10:00 – 12:00 szörftáboros program*
  • 13:00 – 14:00 ebéd
  • 15:00 – 17:00 szörftáboros program*

* Szélsőséges időjárási körülmények esetén (viharos szél, teljes szélcsend) a szörfös foglalkozások helyett szárazföldi vagy más vízi programok kerülnek megtartásra.

Tábor alatti programok*:
  • szörf szimulátoron gyakorlás (szárazföldön)
  • egyensúlyozás a deszkán vízben
  • elméleti oktatás: szélkör
  • szörf – navigáció (fordulás, irányítás: ejtés, élesedés)
  • versenyszituáció kijelölt pálya teljesítése (bójakerülés több futamban) 12 éves kortól